Iskolai hírek
Madarak, fák, gyerekek napjaHagyományosan az év vége felé rendeztük meg a madarak, fák, gyerekek napját. 1. Döge védett lepkéinek felismerése / Széles András tanár úr/ Múzeumban jártunk2015. június 2-án izgatott várakozással telt a 2. osztályosok első két órája. Mindannyian a „kirándulást” várták. Ha tehették volna, felgyorsítják az idő múlását.
Végre elkövetkezett az indulás. Rövid buszozás után megérkeztünk a kisvárdai Rétközi Múzeumhoz. A múzeum dolgozói kedvesen fogadtak minket és tájékoztattak az elkövetkezendő programokról. Szívesen invitálták a gyerekeket családjaikkal együtt. Múzeumpedagógus vezetésével nyertünk betekintést az épület történetébe, az állandó kiállítások érdekes részleteibe. A kovácsműhely a fiúkat, míg a népviseletbe öltöztetett babák a lányokat érdekelte jobban. Megtudtuk azt is, hogyan készült a kenderből fonal, majd vászon. A régészeti leletek és a hozzájuk kapcsolódó nem mindennapi történetek lenyűgözték a nebulókat. Fürkésző tekintetekkel csodálták az ásatások kincseit is. Tanakodtak, vajon melyik tárgyat mire használhatták régen. Kíváncsiságuknak hangot is adtak kérdések formájában. Az életkoruknak megfelelő szintű válasz újabb kérdéseket vetett fel bennük. Örömmel töltötte el őket, amikor egy-egy kiállított régi használati tárgyra ráismertek.
A kulturális töltődés után a kellemes melegben finom fagyival hűsítettük magunkat. Mindenki élvezte a másik társaságát. Séta közben felhívták egymás figyelmét a számukra ritka és érdekes látványokra.
Fagyizás után elsétáltunk a Várkertbe, ahol megpihentünk a fák óvó árnyékában. A tavon szerencsénk volt megfigyelni egy gémet, amint ebéd után kutatott, majd sietve felröppent.
Érdekes, új tapasztalatokkal, élményekkel gazdagodva indultunk haza. A rövid, de annál tartalmasabb kirándulás igazán aktív időtöltés volt. Az örömöt sugárzó szempárok a legfőbb mutatói ennek. Ezt bizonyítja a sok szép élményrajz is, amit a gyerekek készítettek.
Erika és Julcsi néni
Két második helyezés a Szent György Lovagjai versenyenAz idén újra részt vettünk a kisvárdai Szent György Lovagi vetélkedőn, de most, köszönet Szivák Gábor könyvtárigazgató úrnak - már két csapattal is. A verseny a tavaszi népszokásokra és azok néprajzi anyagára épült, s könyvekből kellett felkészülni. Felkészítő nevelőnk osztályfőnökünk, Vincze Ferencné tanárnő volt. A csodás fehér galambot és a mesés bazsarózsákat Balogh Zoltánné tanárnő készítette számunkra, s Ő volt az ételdíszítés segítője is. A középkori és reneszánsz ételeket Csurka Elizabet és Bodnár Karolina édesanyja sütötte egy délelőttön át, míg a tepertős és a vajas pogácsákat Vajda Péter nagymamája készítette csodálatos recept alapján. Ezt régi fatálban tálaltuk fel. Valamennyi étel egy igazi csoda volt. Köszönjük a kedves szülőknek, nagyszülőknek! Népi ruhákba öltözve indultunk el Kisvárdába. A versenyben egy hajszállal maradt le csak mindkét csapatunk, de mi így is elégedettek lehetünk, hiszen tavaly a negyedik helynek is örültünk. Köszönjük azt is, hogy az önkormányzat gépkocsija be, és hazaszállított bennünket. Akik a sikert végül is megvalósították: Csurka Elizabet, Bodnár Karolina, Kozma Aletta, Illés Hajnal Csilla, Labanics Mária és Vajda Péter 7. osztályos tanulók. Gratulálunk a sikerhez!
|
|
|