A sárga billegető

Bizonyára sokan látták már a gyors mozgású, legyek után szaladgáló, fekete-fehér tollazatú, hosszú farkát meg-meg billegtető barázdabillegetőt. Talán 5-6-éves lehettem, amikor Édesapám Matyi lovunkkal szántott a Hatvékás-dűlőben. Tavasz volt. Felültetett a ló hátára, de én mindig a szántásban elénk röppenő kis madárkát, a barázdabillegetőt figyeltem. Édesapámtól tudtam meg a nevét is. Fölöttünk már a mezei pacsirta énekelt. Mert akkoriban Zsuzsanna napján (február 19) többnyire már megérkezett. Szántani csak március közepétől lehetett, ha az idő engedte- krumpli alá. Mintha ma lett volna, úgy emlékszem ezekre a pillanatokra. Igy ismertem meg lépésről lépésre, és máig rajongásig tisztelem a természetet.

Egy másik, hazánkban gyakran fészkelő billegető fajról azonban talán keveseknek van tudomásuk: ez a sárga billegető, melynek védett értéke 25-ezer Ft. Az őszi és tavaszi vonulásoknál nagy csapatokban tartózkodnak Magyarországon. A magasban repülve is viszonylag könnyen felismerhető jellegzetes „ficüp-ficüp” kiáltásai alapján, mellyel messziről hírül adja közeledtét. Vadvizek, árkok, nedves, tocsogós területek a kedvelt tartózkodási helyei. Körülbelül veréb nagyságú, jellegzetesen hosszú farkú madár, hasi és begytáji tollazata élénk citromsárga színű. Felsőteste szürkészöld, szárnyai pedig olajbarnák. Bár elég feltűnő tollazatú, mégsem könnyű észrevenni a nyár vagy őszi tájban, a barna megannyi árnyalatát hordozó tarka színekben pompázó növényzet között. A sárga billegető, mint említettem gyakori madár hazánkban, ám rejtőzködő életmódja miatt nyáron nem könnyű felfedezni fészkét. Nem a mezők és a házak környékének, hanem inkább a tocsogós réteknek, vízpartoknak a madara. Fészkét is víz közelébe rejti, magas fű közé. Rovarokkal, apró gilisztákkal táplálkozik. Igen sok rovart, főleg szúnyogot fogyaszt, így nagy szerepe van a biológiai védekezésben. Többnyire télen is itt tartózkodik.

Szöveg: Agárdy Sándor                        Fotó: Danku János.

(Többen kérdezték, ki is ez a szép fotókat készítő Danku János? Nos -Tornyospálcán 1978-ban az első osztályom végig kitűnő tanulója volt. Minden Ricsikai táboromban részt vett, madártani újságot szerkesztettünk, megszámlálhatatlan terepi kutatásban, túrán vett részt, s ma is- bár műszaki mérnök ember- elkötelezett természetvédő és kitűnő amatőr fotós.  A több éve készülő, Döge környékének élővilágát feldolgozó dolgozatomhoz - talán könyv is lesz belőle egyszer? - sok természetfotót kaptam Tőle.)

Iskolánk dendrológiai kertjében meglepő látvány fogadja a felfedezni vágyókat. A kert délkeleti sarkában termését érleli a homoktövis. Ez az egyivarú kétlaki fásszárú növény rendkívül szúrós. Ágtövisei közül nagyon nehéz a pici vörösre érő bogyókat leszedni. A termések rendkívül savanyúak. A mi kis cserjénken csak néhány szem termés látható. Igaz még csak két évesek. ( as)

A középkorban „csipkemadár” elnevezéssel illették ezt a majd verébnagyságú énekesmadarunkat. Találó nevét a csipkebokor piros terméséről kapta, mely hasonló vörös begyéhez. A napokban a dögei iskolakert nyugati végében figyeltem fel egy öreg fűzfán  a fiókáit terelhető vörösbegycsaládra. Egészen közel jöttek hozzám.

A nyár folyamán  ha párás folyóárterekben, ligetes erdőszegélyekben jártok sokszor találkozhattok e feltűnő tollazatú, de sajnos kevéssé ismert madárfajunkkal. A neve ugyanis ismerősen cseng, de igen sokan verébnek hiszik, amig csak feléjük nem fordítja feltünő begytájékát. Nagy kerek szemeivel megbámulja a betolakodó idegent. A vörösbegyet élénkvörös mellfoltja messziről elárulja. Hátuk barnás, míg hasaljuk világosszürke. Olykor fiókáival is találkozunk, melyek gyámoltalanul üldögélnek s várják szüleik táplálékát. E vörösbegy fiókákat a jó szándékú kirándulók gyakran hazaviszik, de felnevelni a legritkább esetben sikerül odahaza. Hagyjuk őket eredeti környezetükben. Színük még – ifjúkorban – nem hasonlít a felnőtt madarak színéhez. Hosszanti, szürkésbarna foltok tarkítják mind a háti, mind a hasi oldalon a puha, szürkés tollú csemetéket. Az angolok nemzeti madara. A vörösbegy egyike erdeink leggyakoribb énekesmadarainak. Szereti a páradús sűrűségeket. Fészkét fű közé, a talajra, vagy talajmélyedésekbe építi, s itt költi évente két alkalommal is 4-6 fiókáját.

A kakukk igen sokszor a vörösbegy fészkébe tojja tojását, melyet a parányi madarak fel is nevelnek. Áprilistól októberig tartózkodik nálunk, majd a Mediterrán területekre vonul . Télen is láthatunk azonban példányokat főleg a madáretetők környékén. Ezek az északi területekről hozzánk érkező madárvendégek. Szívesen elfogyasztják a kihelyezett apróra reszelt sajtdarabokat pici almaszeleteket.Védett madarunk. Eszmei értéke 25-ezer Ft.

Szöveg: Agárdy Sándor           Fotó : Danku János

Még télen is rendszeres vendég volt az iskolakert déli végében a mezei nyúl. Sok kárt is tett mindaddig, amíg be nem hálóztuk a fákat. A napokban fűnyíráskor Slepeczki György, volt tanítványunk egy kis nyúlfiókára figyelt fel. Gondosan kikerülte, majd megfogta és behozta az iskolába ahol ügyeletes voltam. Néhány fotó után a kisnyulat elengedtük.
Vidám szökkenéssel átbújt a drótkerítésen és a közeli kertekbe vette az irányt. A környezeti nevelésemből - bár erősen pesszimista vagyok az elért eredményeket illetően-azért látszik valami reménysugár. Gyuriban nyomot hagyott a természet védelme, az élet védelme, amire tanítottam. Ez úton is köszönöm neki, hogy megmentette ezt a már szinte önálló nyúlfiókát!

(agárdy)